Szelíden megsimogatta arcunkat a nyár ezen a péntek délután. Ülök a zeneiskola folyosóján. Fuvolaóra. Egy ismerős dallamfoszlány választja ki pont az én fülem:
Popeye, a tengerész! S már látom is a folyton füstölgő, félretolt matrózsipkás macsót, meg szíve nyakigláb Oliváját.
A kedvem máris vidám.
Eszembe jut egy régi emlék, a régi hídon, Szegeden. Négy- ötéves forma lehettem.. apámmal sétáltunk át egy másik, langymeleg délután a Tisza túlsó oldalára. Izmos karjának csak a kisujját érte körbe kis mancsom. Fogtam, a derekáig értem és vidáman lépdeltem mellette. Fütyültünk. Már tudtam fütyülni! Szívtam magamba az Élet nagy dolgait. Egy Beatles dalt zengtünk, When I' m 64. Mi voltunk a legmenőbb páros: Apám, meg én.
Aztán egy későbbi alkalom... talán ugyanabból az évből.. Mindig a bicikli csöpp gyermekkosarában utaztam. Barátságosan csilingelt a virágmintás csengő. Lógott, kalimpált a lábam. Csukott szemmel még negyven év távlatából is fel tudom idézni, ahogy a szél simogatja az arcom, s válik egyre hűvösebbé, ahogy gyorsul velünk a bringa. Átrobogtunk a kockaköveken száguldva, aztán, a híd túlfelén megálltunk, Apám zihált. Sem előtte, sem később nem hallottam, nem éreztem őt ilyen zaklatottnak. Soha többé nem szállított a biciklin. Már nagy vagyok, mondta. Sok évvel később mesélte el, hogy egy autós beszorított minket az úttest, meg a járdaszegély közé.
Apám sosem lihegett a nyakamba. Nem törődik velem- gondoltam-, éli az életét. Sokszor mondott valamit, amitől aztán napokig szenvedtem, ilyenkor újra, meg újra össze kellett szednem magam a darabjaimból. Sokszor az volt Benne a legjobb, hogy békén hagyott. Pedig csak nem akarta a vállaimra tenni a terheit, a gondjai súlyát. Persze nem sikerült. Szerintem fogalma sincs róla. Huszonévesen lett az apám. Maga is gyerek volt még. Élénken emlékszem, ahogyan nevetett. Izgatottan, önfeledten, mint egy gyerek. Vajon szokott még úgy nevetni? Bármikor fel tudom idézni és azonnal az orromban érzem mindig kellemes illatát. A sejtjeim emlékeznek rá. Rengeteg, rengeteg emléket őrzök a nagy és erős Apámról, aki átvitt engem a híd túloldalára. Vasárnap együtt cukrászdába mentünk, rózsaszín málnahabos krémessel, meg japán tortával tértünk haza. S útközben megettünk egy fagyit. Én kettő, Ő vagy öt gombóccal. Együtt röhögtünk Buster Keaton, meg Chaplin csetlés- botlásain. Szombaton pedig délelőttönként, uszodába indulás előtt megnéztük Tom és Jerry, vagy Popeye kalandjait.
Tara- rararararararara
Rararararararara- ramm- pam- pamm!
Negyvenéves emlékeimből egy szelíd fuvallat csal vissza a jelenbe. Kislányom áll felettem. A fuvolaóra véget ért. Kis puha, illatos kezét az enyémbe teszi és már csicsergi is a sok fontosat. A sokat látott lépcsőkön egyforma léptekkel leballagunk és vidáman kilibbenünk a zeneiskola kapuján.
