Novemberi tennivalók a biokertben
Mind hosszabban tartja lehunyva kék szemét az ég.
Elszántan szitál a köd. A csupán néhány szürke órán át tartó nappal tartogat még feladatokat az elhivatott kertész számára. A ködfüggöny mögött itt-ott felbukkan még egy ibolyakék, vidám sárga, vagy lángszínű folt, s néha belebotlunk egy-egy meglepetésbe...
Érdekesek vagyunk mi, közép- európaiak.
Valami önmarcangolás féle. Egzotikusnak is tűnünk vele a melegebb vidékek lakói számára, meg nyugatról nézve. Elég csak megfigyelni a sportot. Az amerikaiak kifogyhatatlan önbizalommal, ellentmondást nem tűrő győzni akarással törnek a csúcsra, a nyugat- európaiak hosszantartó, egyenletes terheléssel érik el a sikereiket. A mediterrán népek folyamatos derűvel, túláradó, forró érzelmekkel élik meg a győzelmet, vereséget. Mi a diadalainkat sok nélkülözés, lemondás, küzdelmek árán, kemény körülmények ellenére szerezzük meg.
A mi éghajlatunkon kell a hideghatás.
Egyesek akkor a legfinomabbak, ha megcsípi őket a dér, mint a naspolya, a birs, vagy a csipkebogyó.
Másoknak kicsit meg kell halniuk, a föld színéig lepusztulni, hogy tavasszal újra felbukkanjanak a mélyből. Belőlük illatos, színpompás lágyszárúak lesznek. S vannak, akiknek a termése, az ága kell, hogy átfagyjon, az indít belőle új csírát, gyökérkezdeményt. Száruk fás, ők maguk kérgesek, mégis finomak és minden élő számára otthont, táplálékot jelentenek. Hosszan, évtizedeken át.
De amíg megtapintva érezzük a föld melegét, amíg ásónkkal könnyen fel tudjuk forgatni, van még dolgunk egymással.
Ilyenkor ültethetjük el az új jövevényeket. A fiatal szabadgyökerű gyümölcsfákat, a sövénynövényeket. Óvatosnak kell lennünk az ültetőgödör belocsolásával, hogy a zord idő a gyökereknek a haja szálát se görbítse!
A mélyben ilyenkor sem áll meg az élet. A fagyokig még sok hasznos munkát végeznek földlakó barátaink. Gilingalang, a nyári pecából menekített giliszta kiköltözözött gondosan kidíszített, lakájosan berendezett befőttesüveg- albérletéből. S a tündérkert lakóinak vendégszeretetét végre saját, igazi otthona kényelmére cserélte. Kint, a virágágyásban.
A madarak ismerősként üdvözölnek minket. Nem félnek, bíznak bennünk. Megosztottuk egymással év közben a termést, most eltűntetik a kártevőket, s lárváikat. Nem is létezik a végtelenül gazdag magyar nyelvben annyi szó a generációkra, amennyinek megcsodálhattuk a felnövekedését. A régi nyáron ablakunk előtt fészkelő Rozi rigó első fészekaljának mohón tátongó csőrű fiókái nagy-, déd-, ükszülei voltak a most segítségre váróknak. Cini, a fészekodút, keskeny szájú korsókat lakó cinkenemzedékek egyik emlékezetes példánya boldogan költözhet be újra, ha kedve tartja. Addig is visszajárnak majd a havas napokon a teli madáretetőhöz. Rozsdafarkúaktól hemzseg a kert és a feketefenyőben fészkelő harsány szajkó kolónia ricsaja még a csukott ajtó mögött is tisztán hallható. Mindenki izgatottan készül a télre. Igazi túlélőbajnokok a vagány, kemény cinkék, népes pintyfamíliák, rigó nemzetségek. Nem okozhatunk csalódást nekik. Nem is fogunk. Egy vagyok közülük, s ilyenkor, a szoba melegéből figyelve mindennapi készülődésüket csak még inkább felnézek rájuk.
Idén kísérletezem. A növényi hulladék egy részét komposztdombbá alakítottam. Elérkezett a talaj szalmával takarásának ideje. Miután földdel rétegeztem, ezt is beborítom majd. Kíváncsian várom, milyen zöldségek teremnek jövőre ebben a vadiúj boszorkánykonyhában. A szalmából a többi melegre szoruló ágyásnak is dunyhát készítek, hadd aludják igaz álmukat alatta. Álmodjanak langyos tavaszi szelekben ringó, nyári hőségben illatozó virágaikról! Az összegyűjtött tobozok is helyet foglalnak a savanyú földet igénylő szépségek felett, ők őrzik majd a magnólia, s a hortenzia álmát.
A jövő év első meglepetéseit pedig a hagymások rejtik. A metélőhagyma szétültetésével, a dughagyma elvetésével még ízletesebb, még nagyobb lesz a tavaszi termés.
És a végére: az elmaradhatatlan móka!!! A világmegváltó, minden porcikát megcsiklandozó szent rendetlenkedés kedvéért a munkák végeztével jöhet a tavaszi virághagymák elültetése! Odaállunk a kiszemelt területre, s a legnemesebb egyszerűséggel eldobáljuk. Nincs olyan gyermek és gyermeklelkű felnőtt, aki ne lelné örömét abban, hogy csak úgy! Megfogjuk és eldobáljuk. Először meglepő, aztán felszabadító. Bárhová, mert az úgy természetes. És ami a legtermészetesebb, az a legszebb!
Aztán együtt kutatóexpedíciót indítva megkeressük őket és egyenként elássuk oda, ahová pottyantak. Az ültetőgödröcske fenekére, két hagymányi mélységbe. Csak arra kell ügyelnünk, hogy a kis gyökérszőrök lefelé, a hagymácska csúcsa pedig vidáman felfelé álljon!
