Finom pára fátyolozza be a kertet. A locsolókanna a fészerben pihen, a természet elvégzi helyette a munkát. Egy percre átadom a lelkem a napról napra színpompásabb varázslatnak. Felhörpintem az utolsó korty gőzölgő teát, aztán magával ránt az őszi nyüzsgés.

  Utóértek az eddig leszüretelt körték. Megsimogatta őket a szeptemberi nap. Szinte látom, ahogy megtelnek "D" vitaminnal, energiával. Egy csavarintásra elengedi őket a fa, ez a jel: megértek. Az almák is tudják a dolgukat. Engedelmesen elválnak az ágtól és már ott mosolyognak az újságpapírral bélelt ládában, szépen egymás mellett. Pite, lekvár, kompót lesz belőlük.

A fák koronája alatt felásom a földet. Hadd levegőzzön, járja át a nedvesség! A nagyobb rögöket majd eloszlatja a tél. A veteményest is fellazítom. Jó mélyen összeforgatom komposzttal. Van valami sejtekig ható, ősi üzenet az élettel teli föld illatában. A kert, a nagy élő egész lelke lüktet benne.

És a szívem csücske, a virágágyás... A kora nyári szépségek mostanra szétszórták a magjaikat. Az egynyáriak vidáman égnek emelik a fejecskéiket, még csak nem is sejtik, mit tesz majd velük az első fagy. Gondos gyermekkezeknek hála, már papírzacskóban, csészealjakon, kartondobozkákban pihennek a magjaik, várva a következő szezont. Visszavágom a korán virágzó cserjéket. Kihúzgálom, lenyisszantom az elszáradt lágyszárúakat. Helyet kapnak a fűfélék, kiszabadulnak a pompás magas varjúhájak. Bíborban, püspöklilában, narancsban tündököl az őszirózsás, lampionvirágos október. Kicsattan a boldogságtól a még dér nem csípte csipkebogyó, izzik a galagonya! 

• A méhlegelő lekaszálva, lassacskán a fák nedvkeringése is leáll, az összegereblyézett levélkupac pedig a világ legizgalmasabb helye kicsinek, nagynak! Ha akad egy szeglet a kertben, ahol megmaradhat, könyörgöm, legyünk kicsit rendetlenek! Hagyjuk ott! Hálásak lesznek a sünök, a békák, sok- sok hasznos rovar, hogy elbújhatnak nálunk. Pihenni, melegedni, átaludni a fogvicsorgató napokat. És nincs annál nagyobb móka, mint almával a kézben nekiiramodni, érezni az arcunkon a csípős, esőillatú levegőt és gömbölyű kacajjal belehuppanni a közepébe!

 Kérlelhetetlenül, bronzosan szitál az eső. Pára- hálózsákba burkolja a kertet. Gyönyörködöm a szilvalekvár illatú mozdulatlanságban. Susognak a füvek, a fák és amíg elszunnyad a ház, jóleső fáradtsággal a tagjaimban elkortyolom az esti teát.