Belépett az életünkbe és a tudás azonnal egyetlen gombnyomásnyi távolságra került. Nem szerettem, a végsőkig ellenálltam neki, csak az első karantén tette megkerülhetetlenné számomra. A legnagyobb meglepetésemre belebotlottam a kedves, ismerős érzésbe... Olvasni, levelezni, tanulni az interneten is ugyanolyan!
Igen, hiányzik a papírlap siklása a hüvelykujj alól. Igen, minden könyvhöz tartozik egy saját, csak rá jellemző illat, s ez esetben nem lengi körbe ilyesmi az adott történetet... de a képzelet varázsgépezete ugyanúgy messzeröpít. Látom a belső vetítővásznon, amint a napokon át lóhalálában vágtázó, végtelenségig kimerült futár utolsó erejével leugrik tajtékos paripája nyergéből, csizmája alól kétségbeesve menekülnek a kastély udvarának kavicsai, s ő viszi az élete árán is eljuttatott válaszlevelet, amitől egész népek sorsa függött.
Szegények!
A jelenkor szerencsés embere csak felfigyel a kedves kis dallamra: a levelesládában landolt a várva várt üzenet. De aki kapja, ma is ugyanúgy várakozik, ugyanúgy örül. Benne van a történetben és benne vannak a régi levélregények, levélbarátságok. Mert a gondolat, az egymás mögé sorakoztatott szavak, tehát mi magunk ugyanazok maradtunk. S a nyelv bennünk adja a minőséget. A gondolat most nem papírra vetve, hanem itt, a kastély gyertyafényes szobáiban üldögélő előkelőségek számára megfejthetetlen, s felfoghatatlan virtuális térben jut lélektől lélekig. De pontosan onnan, pontosan odajut. Mert mi ugyanazok maradtunk. Csakhogy az ő kiváltságuk számunkra természetes.
Bármilyen muzsika elérhető, a legjobb színházi előadások közül válogathatunk. Csillagászok szemén keresztül figyeljük meg az univerzumot, és Stewen Hawking atomnál is apróbb részecskékről mesél úgy, hogy meg is értjük. A kedvenc versünket Sinkovits Imre, ja nem, most inkább Latinovits adja elő. Egy kis nagymama féle krumplis pogácsa? Nézzük csak a receptet! S ha igazán jól csináljuk, megtalálhatjuk benne a magunk kis rését, ahol utat törhet magának a bennünk lakó fény. Talán mások is meglátják. Talán érdekes lehet a számukra. Segítséget nyújt. És minden fontos dologra marad idő.
Ezerrel száguldok az információs szupersztrádán. Annyira gyorsan, hogy szinte alig tudom bevenni a szerpentin kanyarulatait. Így képzelem, a Teide havas csúcsa felé haladok Tenerifén! Fölémtornyosul a valószínűtlenül csillagos, kristálytiszta égbolt. Hallom, az óceán hullámainak robaját. Gondolataimba akaratlanul is folyton betolakszik a pasas, aki kicsúszott a kanyarban és két kezével most kétségbeesve kapaszkodik a faágba: "Cascot akarok kötni! Cascot akarok kötni!" A különbség mindössze annyi, hogy nekem sikerülni fog! Teljes szívből kiáltom az éjszakába:
