Tavaly október 14-én nyitottam ki virtuális naplómat. Blog írásába fogtam. Teljesen zöldfülű voltam a témában, mindent a leges- legelejéről kellett kezdenem. Mindent! Még a Facebook, meg az Instagram használatát is. Persze, az írás végigkísérte az életem, de az internet világáról akkoriban szinte semmit sem tudtam. Milyen ironikus, hogy éppen egy Waldorf iskolában ismerkedtem meg úgy igazán a világhálóval! Ott ért minket az első karantén, a homeschooling. Fellelkesített az információs szupersztráda nyújtotta szabadság, az ismeretszerzés korlátlan lehetősége. Addig hülyeségnek tartottam az egészet. Nem értettem, hogy édesanyák, testvérek, barátok miért választják a beszélgetés helyett inkább a képernyőt. Bevallom, kinevettem a fiatalokat, akik telefonnal a kezükben álldogálva, kijelzőn keresztül bámulják az előttük zajló koncertet, és szétröhögtem magam a csücsörítve szelfizgető tinilányokon, meg az ezredik "mai vacsim"-fotón. Mennyire elmebeteg dolog már a kaját fényképezni???
Aztán belekóstoltam és észre sem vettem, máris beszippantott... Egyszer csak azon kaptam magam, hogy meghívtam az egész világot a kertembe. Hogy együtt megmutassuk a gyerekeknek a sok izgalmas dolgot odakint. Azt, hogy mennyire egyszerű és fontos feladat összhangban élni a természettel. Hogy a Titkos Világok a Valódiak. Egy évet szántam erre az utazásra, kíváncsian várva, mi kerekedik ki belőle.
Közben sokminden történt bennem, körülöttem. Ezek persze rajta hagyták kézjelüket a naplón is. Került a margóra néhány vers és egyéb gondolat is a szamárfülek alól.
Ezt a hegyet megmásztam. Az elmúlt 12 hónapom történetét tízezren olvastátok. Nem tudom, hogy az kevés, vagy sok, de nem is ez számít. Az évkör bezárult, és úgy érzem, megérte. Jó lesz majd visszanézni időnként, mi mindent éltünk át, gondoltam, éreztem az életemnek ebben a mozgalmas, sokszor nehéz, de boldog időszakában. Sok esztendő múlva is.
Szeretném azt hinni, hogy a tízezerből néhányan kipróbáltatok velem egyet, s mást a saját kertjeitekben, életetekben. Hogy valami jobb lett attól, hogy összeírkáltam ezt, azt.
Elvégeztem a dolgom. Nagy lelkesedéssel, szeretettel munkálkodtam rajta, de elég volt ennyi képernyő előtt töltött idő. Visszatérek a régi önmagamhoz. Újra csak az az egyszerű édesanya, feleség leszek, aki egyetlen percet sem veszteget el, amit a családdal tölthet. Minden figyelmemet újra csak nekik és az életnek adom. Köszönöm, hogy olvastatok!
